Önismereti csoport - 2013 ősz

Pszichodráma

0
Pszichodráma

 

 

Alkalom arra, hogy életünk lehetőségeivel biztonságos, támogató közegben vessünk számot. 

Hogy kockázat nélkül kipróbáljuk, ami még történhet velünk, illetve azt, amit már nem halogathatunk tovább.

 Aminek eljött az ideje.

 Alkalom a felfedezésre és a megújulásra. Életünkben, kapcsolatainkban.

 Próba és erőgyűjtés.

 Biztonságban, szabadon.

 

 

A pszichodrámában lehetőség nyílik arra, hogy problémáinkon cselekvő módon legyünk urrá. A csoport terében megvalósuló próbacselekvések és újrajátszások nemcsak az önismeretet mélyítik, hanem új, hatékony megoldások lehetőségeit tárják fel a résztvevők előtt.

 

A módszer nemcsak az ún. „problémákon” ( párkapcsolati gondok, krízisek, önértékelési zavarok, veszteségek, függőség, szorongás, stb.) való munkálkodást teszi lehetővé. Azok is megtalálják a magukét benne, akik pillanatnyilag semmiféle sürgető problémával nem küszködnek. Már a csoport történetében való részvétel is, így vagy úgy, de gazdagítja a személyiséget.

 

Ajánljuk tehát a módszert mindazoknak, akik elmúltak 20 évesek, és nyitottak az önismereti munkára, a változásra.

 

A csoport indulása előtt minden jelentkezővel egyéni interjú készül, ami a vezetők felkészülését és a csoporttagok ráhangolódását segíti.

 

VEZETIK:

 

Csutak Zoltán

pszichodráma vezető, filozófus

 

Szántó Eszter

pszichodráma vezető, pszichológus

 

 

JELENTKEZÉS:

 

Csutak Zoltán: zolcsu@gmail.com ; tel: 30/531-97-66

Szántó Eszter: estersanto@freemail.hu ; tel: 30/926-41-71

 

A pszichodrámáról bővebben az alábbi linkre kattintva olvashat: Pszichodráma – Mire is jó?

0saves
Ha tetszett, amit olvastál, kattints a megosztó gombokra, hagyj üzenetet vagy iratkozz fel RSS feedre, hogy saját Readeredben olvashasd híreinket.

Lajtorja

A nyíregyházi Lajtorja Pszichológiai és Fejlesztő Stúdióban gyerekek és felnőttek kapnak segítséget képzett pszichológusoktól, fejlesztő pedagógusoktól, logopédusoktól ahhoz, hogy teljesebb életet élhessenek. Támogatjuk őket különleges élethelyzetekben (párkapcsolati gond, várandósság, szülés, tanulási nehézségekkel küzdő gyermek, súlyos betegségből való gyógyulás), és hogy jobban megállják helyüket a munkahelyi életben (stresszklinika, coaching, anyaság és karrier)

Hagyj nekünk üzenetet!




Read previous post:
Megújult a Lajtorja Stúdió

Az elmúlt hónapokban a Lajtorja Stúdió jelentős változásokon esett át. Új szakemberekkel bővült, ezáltal új szolgáltatást tett elérhetővé az érdeklődők...

Close