Lévai Ágnes Melinda

Lévai Ágnes Melinda - pszichológus, családterapeuta, mediátor, konfliktuskezelő

 Pszichológus, családterapeuta, mediátor-konfliktuskezelő

 

 

2005-ben végeztem a Debreceni Egyetem pszichológia szakán, ebben a tanévben szerzek diplomát az ELTE tanácsadó szakpszichológus szakán. Korábban pedagógusként dolgoztam. A gyermekvédelem területén eltöltött évek alatt részt vettem nevelt gyerekek terápiájában, nevelőszülős családok megsegítésében, az örökbefogadási folyamat kísérésében. Jelenleg pedagógiai szakszolgálatnál dolgozom. Folyamatos képzés mellett családterapeutává váltam. Mediátorként elsősorban a családi konfliktuskezeléseket, illetve a válás során felmerülő gyermekelhelyezési, vagyonmegosztási nehézségek megoldásában vállalok szerepet.

 

A Lajtorja Stúdióban az alábbi lehetőségeket nyújtom:

 

  • Tehetséges gyerekek csoportja óvodáskorúak számára

A csoport 3 jelentkező esetén indul, előzetes szülői konzultáció után.

  • Örökbefogadó szülők számára konzultáció

Kéthetente történik a találkozás, minimum három család esetén indul a csoport.

  • Családi konfliktuskezelés

A találkozások időpontjai egyéni igények szerint alakíthatóak, egy alkalom 90 perces.

 

Elérhetőség: +36/20/2985399

Ha tetszett, amit olvastál, kattints a megosztó gombokra, hagyj üzenetet vagy iratkozz fel RSS feedre, hogy saját Readeredben olvashasd híreinket.

Hagyj nekünk üzenetet!